Igen, az ajándékoknak. Mert bármennyire is a szeretet ünnepe közeledik, azért a Karácsonnyal a szeretet néhány „tárgyiasult” kifejezőeszköze is megjelenik a lakásban. Kisgyerekes családoknál esélyesebb a nagy mennyiség, s ha szerencsés esetben még a nagyszülők és a rokonok is beszállnak, akkor van, hogy a „tengernyi” kifejezés is nyugodtan használható az ajándékokkal kapcsolatban. Fel kell készülni tehát erre is, ha nem akarjuk, hogy a téli szünetben a szokásos bokáig érő káosz helyett már combközépig gázoljunk a cuccokban.
Ennek legegyszerűbb módszere a selejtezés. Most sem vágjuk reménytelenül nagy fába a fejszénket, csak épp egy akkorka feladat lesz, amit egy hétvégi délután vagy este kényelmesen elvégezhetünk. Tűzzük ki például azt a célt, hogy egy nagyobb szatyrot, vagy papírdobozt töltsünk meg a már feleslegesnek bizonyuló játékokkal. Lelkesebbek megbecsülhetik az érkező játékok mennyiségét és egy annak megfelelő adaggal is próbálkozhatnak.
A feladat tehát egyszerű: elő a szatyorral és elő a játékokkal! Legkönnyebben a már használhatatlan, törött, vagy működésképtelen darabokat válogassuk ki, ezek rögtön mehetnek is a kukába. Következő körben jöhetnek az életkornak még vagy már nem megfelelő játékok. A még koraiakat átmenetileg süllyesszük egy polc mélyére, a kinőtteket pedig ajándékozzuk-adományozzuk-adjuk el.
Máris tisztult a tér, nem? S ha már ilyen sok helyünk lett, fussuk át a „Gyűjtsd össze Te is mind a százhetvennyolcat!” típusú játékokat is, s ha csak nincs mind a százhetvennyolc darab napi használatban, kísérletképpen akár meg is ritkíthatjuk ezeket is. Aminek nélkülözhetőségében nem vagyunk száz százalékig biztosak, azt nyugodtan pakoljuk a „még korai” kategória már elsüllyesztett darabjai mellé. De ha heteken át senki nem hiányolja őket, akár meg is válhatunk majd tőlük… de erről majd később :).
Utolsó erőfeszítésként pedig szedjünk össze néhány olyan játékot, ami lehet, hogy még pont jó és fejlesztő és drága is volt és a nagyi is megsértődne, ha nem látná a polcon… de az elmúlt két hétben senki sem nyúlt hozzá. Ezek sem válnak rögtön a kukásautó martalékává, jól meglesznek a szekrény mélyén a többivel együtt.
A közhiedelemmel ellentétben ebben a folyamatban – szerintem – nem feltétlenül szükséges a gyerekek részvétele. Még a legkeményebben megacélozott szülői szív is ellágyul egy jól elhelyezett „De még pont azzal akartam játszani!” vagy „Épp erre vágytam hetek óta!” jellegű mondattól, ami semmissé teszi addigi erőfeszítéseinket. Jogos ellenvetés, hogy elvégre a játékok az ő tulajdonuk, akkor mi miért piszkálunk bele, de ha kísérletként fogjuk fel, akkor lehet, hogy kiderül, hogy nincs is szükség ennyi mindenre, esetleg a tulajdonos már rég nem is emlékszik azokra a bizonyos tárgyakra…
Nem egyszerű téma ez, most tényleg csak nagyon érintőlegesen vettük elő, de később majd beszélünk erről részletesebben is.
De a lényeg: hogy tetszik a látvány? Sikerült némileg szellősebbé tenni a polcokat? Látod már lelki szemeid előtt, ahogy a karácsonyra kapott játékok szépen kényelmesen elférnek a régiek mellett? Remélem, sikerült néhány jó ízű munkával töltött percet/órát szerezni magadnak és megérte a fáradságot!
A jövő héten már csak egy aprócska feladat marad hátra, a vendégeinkre fogunk gondolni! Mivel ma egy kicsit nehezebb feladatot kaptatok, jutalmul elmarad a házi, csak gyönyörködjetek az eredményben!
Köszönjük a közös munkát:
a Rendberaklak csapata