Munkáink kategória bejegyzései

Tanácsadás egy kis pakolással

Hétfőn egy nagyon szép budapesti lakásban jártam, ahol egy kétgyermekes család éli a pörgős mindennapjait. Az édesanya a következő kéréssel fordult hozzám: Költözés előtt állnak. Szeretné, ha a jelenlegi lakást megnézném, és tanácsot adnék. És ha elköltöznek, folytassuk ott is. Már a kialakításnál, a bepakolásnál legyenek új szempontok, amik segítenek, hogy nagyobb rend legyen az új otthonban.

Tanácsadás egy kis pakolással bővebben…

Ruharendszerezés egy apró lakásban

Decemberben egy apró, budapesti lakásban jártunk.  A családba nemsokára kisbaba érkezik. így a gyerekszobában, ami eddig egy 5 éves kisfiú birodalma volt, helyet kellett csinálni a kisbaba ruháinak és a kiságynak.

A fiatal házaspár praktikusan, jól átgondoltan alakította át a lakás tereit, ezzel többek között kialakított egy jól használható gardróbot is.

A z első feladatunk a ruhák rendszerezése volt. Először a kisfiú ruháit néztük át. Csak azt hagytuk meg, amik jó méretűek voltak, az anya szívesen adta fel a kisfiára és ő maga is szívesen hordta. Így pont annyi ruha maradt, amennyire egy 5 éves gyereknek szüksége van. Sőt, egyedül is tudja kezelni. A komódból átkerültek a ruhái a gardróbba, így felszabadult a hely kisbaba számára.

Ezután az édesanya ruhái következtek. Ez már nehezebb dió volt, mert izgalmas, klassz, sokféle ruha van a mama tulajdonában, amelyek közül nehezebben selejtezett.  Azért így is sikerült 2 nagy zsák ruhát kiszelektálni. Míg én a ruhák átnézésében segítettem, addig Orsi helyet varázsolt a gardróbban, hogy a ruhák, ami ennek a napnak az elsődleges célja volt, szép rendben, szellősen kerülhessenek a helyükre.

Délután az apa is bekapcsolódott a munkába. Ő is átnézte a ruháit, cipőit. A nap végén négy nagy zsákot vittünk el a Máltai Szeretetszolgálathoz.

Zárásként megbeszéltük a további lépéseket (pl. kölcsön ruhákat visszaadni, csak azok a baba dolgok legyenek a lakásban, amelyekre az első fél évben szükség lesz, mi legyen következő terület, amire koncentrálunk).

IMG_0449IMG_0452

 

Utóhang

Lindát évekkel ezelőtt ismertem meg, de a Rendberaklak-ra nemrég találtam csak rá. 19 éves lányomnak kértem tőle segítséget, akit kisgyerek korából ismer. Az ő szobáját szerettem volna közösen, vele együtt rendbe tenni úgy, hogy nem megcsinálom helyette, hanem kereteket, struktúrát kap ahhoz, hogy rendben is tudja tartani azt vagy bármely más szobát.

Linda végtelen türelemmel  rendezgette Zsuzsival a szobát két hosszúra nyúlt délutánon át. Létrejött egy közös rendszer, amit úgy érzem, el is tud fogadni. Az előző két hét azt mutatja, hogy ez támaszt jelent neki a rend megtartásában. A rend nem öncélú, a dolgoknak tudatosan lett kialakítva a helye. A rend mellett a motiváló beszélgetés, ami Linda és Zsuzsi között zajlott, talán benne is felépítette a létrehozott eredmény struktúráját. Zsuzsi azt is láthatta, megélhette, hogy olykor a lényegtelennek tűnő változtatásokat milyen figyelemmel lehet véghezvinni.

Köszönjük a rendet és az időt.

 felnőtt színező 15

Egy fiatal hölgy szobája

Ezen a héten egy fiatal lány szobájában varázsoltunk rendet.  A szoba hangulata tükrözte a benne lakó lelkét, a felnőtt kor küszöbén álló, büszke, érzékeny lelkű, magára sokat adó lány lelkét. Aki a hétköznapok sodrásában figyel a részletekre, a finomságokra. A tárgyak összekuszálódtak ugyan, de ő és én odafigyeléssel, kitartó munkával kibogoztuk őket.

Először a ruhák, cipők kerültek sorra. A ruhák száma nem volt sok, a nyáriak már egy nagy ládában lapultak, így nem volt nehéz dolgunk. Csak a rendszert kellett gyorsan kitalálni, és máris mehettek a ruhák a helyükre (szekrénybe, polcra, mosásba).

IMG_0300

A következő feladat a smink és ékszer szekció volt. Rengeteg, számomra ismeretlen eszköz, sok-sok ékszer, jól használható dobozok. Fontos volt, hogy minden darabot egyesével megfogjunk. El kellett dönteni, hogy kell vagy sem. Biztosan kell, vagy meg lehet tőle válni. Készítettünk egy emlékdobozt is, amibe azokat a dolgokat tettük, amelyek valamiért fontosak voltak, izgalmas, megható emlékek kötődtek hozzá.

IMG_0289IMG_0303

Amikor a papírokhoz, könyvekhez érkeztünk, már mindketten elfáradtunk. Egy tea és egy kis lendület átsegített bennünket a megakadáson. És elkezdtük a lapokat egyesével átnézni és csoportosítani. Közben a ceruzák, tollak és egyéb eszközök is bekerültek a raklak falibútor rekeszeibe és a szép, mázas csuprokba.

IMG_0286IMG_0291

 

Természetesen mindeközben innen-onnan előkerültek szétszóródott csatok és miegymás. Mindennek megtaláltuk a helyét.

Utolsó lendületünkkel pedig nekiestünk a szoba sarkában tornyosuló dobozoknak. Átnéztük. Voltak egységes, rendben lévő dobozok, és volt mindentbelevegyesdoboz is. Ezekben mindig találtunk valami izgalmas kincset, pld. angyalszárny alakú gyűrűt vagy egy lejárt útlevelet.

IMG_0288

Estére minden a helyére került. Én szívesen laknék a fiatal hölgy szobájában. Tágas, tiszta, rendezett, mindemellett emlékekkel teli, izgalmas és stílusos.

IMG_0298

Köszönöm a bizalmat! Klassz munka volt!

 

Egy régi munka átölel 2015.10.27.

Lindával korábban éveket dolgoztunk együtt, és nem csak az irodában tett rendet, de rendszerekben, munkamódszerekben is. Utóbbi meglehetősen személyes ügy, hogyan dolgozol, hogyan osztod be az idődet, hogyan jegyzetelsz, hogyan végzed a feladataidat. És valahogy mindenkinek személyre szabottan tudott segíteni. Szelíden, első helyen kezelve az embert, hogy számára találjon megfelelő, élhető rendet, amiben jól érzi magát, és így valóban a képességei szerint tud dolgozni.

Ezt a rendet igyekszem azóta is magammal vinni bárhova megyek, ha elveszek, újra és újra visszatérek a konkrét módszerekhez. Szóval a rend nem egyszer lett rend, hanem azóta is kísér. Ez a nagyszerű abban, ha személyesen kapsz segítséget. Belsővé tud válni a rend.

Mert nem te vagy a rendért, hanem a rend van érted.

DSC_0083