Varázsnap – Hagyd a dagadt ruhát rám!

2016. április 11-e, hétfő, reggel 8 óra. Már nagyon vártuk ezt a napot! Mindhárman tudtuk, hogy ha valahol, itt nagy szükség van ránk, és szívesen is segítünk. 🙂

A Hangák nevű közösség keresett meg minket, hogy 12 asszonynak, anyának tartanak varázsnapot. Olyan anyáknak akik nagycsaládosok, és sérült gyermeket is nevelnek. A mi édesanyánk Rendet szeretett volna. Rendet a gyerekek szobájában, hogy könnyű legyen játszani, hogy a játék, a játszás a gyerekszobában legyen, hogy a nappali nyugalmasabb legyen.

IMG_1390

Így találtak ránk, és mi örömmel vállaltuk, hogy segítünk. A szobában sok játék, sok ágy és sok ruha volt. Mivel a gyerekek különböző korúak és állapotúak, sokféle játékkal játszanak. Szükség van a babajátékokra, a labdákra, a vonatokra, autókra, és persze szeretnek rajzolni, kirakózni, memóriázni is. Az évek alatt sok minden összegyűlt, így ránk várt a feladat, hogy kialakítsunk egy minden gyerek számára jól használható rendszert.

Először minden játékot, amit a lakásban találtunk egy helyre vittünk, a gyerekszobába. Aztután pedig elkezdtünk kupacolni. Az egy fajta játékokat egy helyre tenni. Ilyenkor a káosz egyre nagyobb, kívülről sokkal rosszabbul néz ki, mint az elején, de mi már sokszor végigcsináltuk, és tudjuk, hogy egyszer csak átfordul, és a dolgok szépen megtalálják a helyüket.

IMG_1397

Reggel az édesanyától még sok sok mindent kérdeztünk arról, hogy hogyan játszanak, mivel, hogy néz ki egy nap, mik a kedvenc könyveik. Majd az anyára egy nagyon klassz program várt, egy átváltoztató nap sminkkel, fodrásszal és fotózással.

Mi pedig magunkra maradtunk és válogattunk, szelektáltunk, csoportosítottunk. Megkerestük a hiányos kirakók darabjait, kiválogattuk a törött játékokat és összeszedtük a színes ceruzákat, filctollakat. Amikor a csoportok már nagyjából megvoltak, elkezdtük kialakítani a rendszert. Mi hol legyen? Hol praktikus? Melyik polcot éri el az 5 éves kislány, hol legyen a 12 éves fiú játékai. Hova tegyük a babajátékokat, amivel a nagyfiú játszik és hova tegyük a sok-sok labdát, ami a kisfiú kedvence.

IMG_1404

Mindennek megtaláltuk a helyét. Sőt, maradt is még hely, hiszen mi  egy csomó mindent szelektáltunk, de biztosan lesznek játékok, amik visszakerülnek, ha az édesanya hazaérkezik és átnézi a csoportosított játékokat.

IMG_1398

Amikor a játékokkal végeztünk, nekiálltunk az ikrek ruháinak. Azt már sokszor megtapasztaltam magam is, hogy milyen nehezen állok neki a gyerekruhák átnézésének. Ha 6 gyermek van, akkor azt hiszem ez a feladat még sokkal nagyobb falat, nehéz rá időt találni. Most pedig voltunk rá hárman, így nekiálltunk. Az egyik nagytesó segítségével összeszedtünk minden ruhát a lakásban, és csoportosítottunk, kiválogattuk a jó méreteket.  Annyi ruhát tettünk vissza, amennyi pont elég. A szekrényben a ruhákat úgy rendeztük el, hogy az 5 éves kislány egyedül is fel tudjon öltözni.

Nézzétek csak! Ennyi mindent vittünk el az adományboltba!IMG_1407

A szoba fellélegzett, a gyerekek nagy örömmel fedezték fel a játékokat, ruhákat. Az egyik kisfiú óriás mosollyal az arcán gurította a nagy lila labdát a felszabadult térben. Elfáradtunk, de nagyon megérte. Könnyebbek lesznek a napok. Önállóbbak a gyerekek. Lélegzethez jut a gyerekbirodalom.

IMG_1403

És ami pedig magáért beszél, azok az édesanya sorai:

“8-ra megérkeztek a “rendvarázslók”. Nem sokat teketóriáztak, egy rövid egyeztetés után azonnal nekiugrottak a gyerekszobának. Kis idő múlva szinte az egész lakást elborították a játékok. Lenyűgözött az a határozottság és magabiztosság, ami áradt a lányokból. Abszolút biztosan lehetett tudni, hogy az ő fejükben ez már egy rendszerezett felfordulás, bár a lakás állapota nem ezt tükrözte. Kisebb-nagyobb kupacokat kerülgetve közlekedtünk. Délután jött a neheze, amikor a rendvarázslók kb. 20 másodpercenként elém tettek valamit, amiről azonnal döntenem kellet: marad vagy megy. Ez nagyon nehéz volt és szörnyen fárasztó, de megérte, mert amikor beléptem a gyerekszobába, egy szellős, áttekinthető, “gyerekbarát” helyiségben találtam magam. Nagy-nagy megkönnyebbülés volt! Én egyedül erre sohasem lettem volna képes (már többször bebizonyosodott). Nagyon hálás vagyok érte! Hihetetlen munkát végeztek!!!!

Sokat tanultam a “Rendberaklak”-csapattól. Igyekszem ezentúl a “szelektív szemléletet” napi szinten alkalmazni (nemcsak a hulladékgyűjtéskor … 🙂 ), hogy fennmaradjon a rend, amit remélhetőleg így a gyerekek is megtanulnak. A gyerekszoba lesz a minta a lakás többi részét illetően is. Ez nekem nem könnyű, de majd mindig bemegyek a gyerekszobába erőt gyűjteni. Most már nagyon jó oda bemenni! A gyerekeken is látom. A kislányom boldogan és büszkén maga válogatja ki reggel a ruháit. És nem borul rá az egész gardrób … 🙂 És a fiam végre a saját szobájában autózott, nem a nappaliban! 
Nagyon köszönöm!!!” 

TE is szeretnéd, hogy a gyerekek önállóban játszanak? Hogy könnyen elővegyék és eltegyék a játékaikat? Hogy a gyerekszoba legyen a játék helyszíne? Keress meg minket!

Linda, Julcsi és Orsi

rendberaklakmost@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.