Fogyókúrán a lakás… 2.

Szép volt a Húsvét, idén is jól sikerült, kellemesen belaktunk sonkából-tojásból. Most jöhetnek az ünnepidéző és maradékfeldolgozó receptek, sódarleves, sonkás tészta, tojássaláta, és a többi finomság. Az övünket is épp csak egy aprócska lyukkal kell odébb állítani, és nyilván nemsokára megszűnik ez az akár kellemetlennek is mondható feszülés, gyomor- és béltájon. Igen, határozottan jó lesz majd egy kicsit kevesebbet enni, és ha tényleg eltüntettük a maradékokat, akkor ismét felmerülhet majd a fogyókúra vissza-, visszatérő gondolata.


Ahogy egy-egy ünnep után a kissé túlzott mennyiségű ételtől a testünk túltelítődik és megfeszül, ugyanúgy a lakásunkon is évről évre nyomokat hagyhat, ha túl sok mindent gyömöszölünk bele. S ahogy a fogyókúra során a testünk, úgy egy nagy lomtalanítás során a lakásunk is szívesen megszabadul a sok felhalmozódott haszontalanságtól.
És milyen sok közös vonás van a két folyamatban!

Az első három hasonlóságot itt találhatod, ha esetleg lemaradtál volna, most pedig folytassuk tovább a gondolatmenetet!

4. Felgyorsul az anyagcsere
Anélkül, hogy fogyókúra-guru lennék, ha jól emlékszem a sikeres fogyókúra egyik titkaként szokták emlegetni a felgyorsult anyagcserét. Ha ez igaz, akkor ez egy újabb párhuzamot jelenthet a lakás lefogyasztásához is, mivel ebben az esetben is muszáj beindítani a tárgyak körforgását. Selejtezésnél minden mozgásba lendül, előkerülnek a rég elfelejtett dolgok, aztán vagy kikerülnek a lakásból, vagy valóban hasznosnak bizonyulnak és maradhatnak.

örvény2

5. Eltávozik a méreganyag
Lehet, hogy egy lakás esetében kicsit erősnek tűnik a “méreg” kifejezés, de hogy ennek mennyi igazságalapja van, csak akkor fog kiderülni, ha tényleg megszabadulunk tőlünk. Ahogy az evésnél is: bevitelnél vonzónak és értékesnek tűnik, de később kiderül, hogy csak a helyet foglalja és nyomasztóvá, terhessé válik.

méreganyag

Ellenben amint vesszük a fáradságot, hogy megszabaduljunk tőle, nyomban világossá válik, hogy semmi szükségünk nem volt rá, és nélkülük tulajdonképpen sokkal könnyebben boldogulhatunk. Ahogy a testünknek is csak az egyik funkciója a rengeteg sokkal fontosabb közül a raktározás, úgy a lakásunkat sem azért tartjuk, hogy nyugdíjas korunkig elegendő élelmiszert és tárgyat tároljunk benne, biztos, ami biztos.

6. Előkerül minden, ami szép
Mindkét folyamat során beszélhetünk az esztétikai örömökről is. A fogyókúra alatt, a sport hatására lassan előkerülnek az izmaink, formásak, csinosak és sugárzóak leszünk. A selejtezés során pedig előbukkannak… a bútoraink.

rendes komód

Egy-egy rég látott, kacatoktól mentesült asztallap, amire akár egy váza virág is kerülhet, egy felesleges terheitől megszabadult fiók, amiben gusztusos módon sorakoznak az összehajtott pólók és fehérneműk, soha nem tapasztalt büszkeséggel és örömmel tölthet el bennünket.

7. És végül… segítséggel minden könnyebb!
Ugye, hogy a fogyókúra is sokkal élvezetesebb lehet, ha diétatársat, futótársat, tornatársat, vagy akár egy tapasztalt edzőt, vagy dietetikust találsz segítségként? A lakás lefogyasztása hasonlóan nagy élmény lehet (és nem mellékesen még gyorsabb is), ha nem egyedül vágsz bele!

Young couple: man and woman run together on a sunset on lake coast. Silhouette.

Írj nekünk, hívj minket és nagyon szívesen segítünk, hogy a halogatás felhőjét eloszlatva, végre sikeresen lefogyaszthasd a lakásodat is :)!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.