Ősz a gyerekszobában

Kezdődik az ősz. Ilyenkor mindig kapok egy új lendületet, hogy elsősorban a gyerekek szobáját átnézzem, összerendezzem. Szeretek felkészülni az őszre, télre, amikor sokkal több időt töltünk a lakásban. Így fogok haladni:

– Átnézem a ruhákat, mit nőttek ki, mi maradhat. Elrendezem őket az őszi használatnak megfelelően. Vagyis az ujjatlan pólókat, rövid nadrágokat hátrébb, feljebb teszem. A hosszú nadrágokat és hosszú ujjú pólókat pedig a gyerekeim számára is könnyen elérhető magasságba, előre teszem. 
– Átnézem a játékokat – ami eltörött, kirakom. Amit már régen nem használtak, elteszem. Ezeket a játékokat, ha sokáig nem használják, elajándékozom, elviszem az adományboltba. Ilyen pl. a hupikék törpikés dominó, amivel már régen nem játszanak. Van egy szép fa dominójuk, azzal szoktunk játszani. Lesz olyan is, amitől megválunk.
– A játékokat a mostani szokásaik szerint rendezem át. Lent lesznek a nehéz játékok, vagy amit sokat használnak. Feljebb a ritkán használt játékok.
DSC_0113
 
Így a gyerekek önállóak, könnyen megtalálják a játékokat és a ruháikat is. Egy fél napos munkával sok-sok időt takarítok meg magamnak. 🙂
Sokszor csak arra van szükségük, hogy egy kicsit együtt elinduljon egy játék, amiből én egy idő után kiszállok, és ők hosszan, elmélyülten játszanak tovább.
Az a tapasztalatom, hogy ha kevés játék van, amiből választani tudnak, akkor sokkal könnyebben, gyorsabban választanak, és nagy odafigyeléssel és elmélyüléssel vannak jelen a játékban.
Ha túl sok minden van, ha vegyesen, összevissza vannak a játékok egy nagy tároló edényben, akkor elvesztik az érdeklődésüket. Mire megtalálják azt a játékot, amivel játszani szeretnének, elfáradnak.
 
TE hogy csinálod? Várjuk az ötleteket! 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.